"Az őzre gondolt, amelyik ott lakik a nagy hasával a sűrűben, és a többi
állatokra, a juhokra, kecskékre, nyulakra, vaddisznókra, akik mind ilyen nagy
hassal járják a tavaszt. A mókusokra. Aztán a madarakra, akik lázasan építgetik
már a fészkeket, hogy fiókákat hozzanak a világra benne. Nyírfák mellett haladt
el, és megérezte orrában az édeskés rügyszagot, ami felőlük jött, és arra
gondolt, hogy a fák is rügyeket bontanak, új ágakat növelnek, a gyökerek
sarjakat bocsátanak útra, a melegedő televényben magvak csíráznak... és
egyszerre megértette, hogy ez a rendje a világnak. Ez a tavasz törvénye: életet
bontani, továbbadni az életet, világra hozni valakit. Komoly, szép érzés volt
ez. Érezte, hogy valamennyien egyek, szövetségesek, közös a céljuk: az erdő, az
állatok, a madarak és ő maga. Egy törvénynek engedelmeskednek, és egyazon
parancsot hordoznak magukban: az életet."
A legszebb, mikor az ember egybeolvad a fenti idézet szavaival. Amikor Te is részese vagy az új élet/tek kezdetének, amikor mindez mélyen megérint. Érzed a föld illatát, és napról-napra emlékszel hogyan sarjadt ki az általad elvetett mag. Keresed és vágyódsz az élet nagy pillanataira, pedig ott van előtted a legegyszerűbb valóságában.
Szeretem a tavaszt....)
