Június 8.
Medárd napja, ismert időjárásjósló nap egész Magyarországon.
Évszázados megfigyeléseken alapul, manapság is hagyatkozunk rá, bár már nem
vesszük olyan szigorúan szó szerint, mint elődeink. A megfigyelés lényege, hogy
ha Medárdkor esik az eső, negyven napos esős, hűvösebb, felhős időjárás következik.
Ha szép napos idő van ekkor, negyven napos aszály várható. Bizonyos vidékeken a
várható szőlő és szilvatermésre következtetnek a Medárd napi időből. Ha meleg,
napos, jó gyümölcstermés várható, ha esik, savanyú lesz a bor, viszont bő lesz
a gabonatermés.
Június 13.
Páduai Szent Antal ünnepe. Kultuszát a ferences rendi
szerzetesek terjesztették el. Mivel a középkor óta rettegett fertőző betegséget
az orbáncot Szent Antal tüzének nevezték, gyógyításával kapcsolatos szokások kötődnek
ehhez a naphoz. Tájegységtől függően volt példa a kultikus tűzgyújtásra (a tűz
a mitológiában és a hiedelemvilágban mindig a megtisztulással kapcsolatos), de
máshol például tilos volt tüzet rakni ezen a napon, nehogy a háziak elkapják az
orbáncot.
Június 24.
Szent Iván napja, azaz Keresztelő Szent Jánosnak, Jézus
megkeresztelőjének az emléknapja. (Magyarországon a délszláv hatást mutató Iván
változat honosodott meg a magyar Jánossal szemben.)
Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, országszerte a
kultikus tűzgyújtások ideje. A pogány hagyományban a tűz egyrészről napszimbólum,
tehát a nap megújhodását kívánták elősegíteni a tűzgyújtással, másrészt mindig
a megtisztulás szimbóluma is. A keresztény egyház Szent János ünnepét az V. század
óta jegyzi, a pogány hagyományokra visszavezethető kultikus tüzeket az egyház
liturgiájába átültette, a tüzeket megszentelte.
A Szent Iván napi tűzgyújtáshoz számos hiedelem fűződik. Azt
tartották ezek a tüzek megvédenek a betegségek, elsősorban a pestis ellen, a
termést pedig védik a jégveréssel szemben. Magyarországon erről a szokásról a
XV. század óta vannak feljegyzések. A tűz körül a fiatalok termékenység és
szerelemvarázsló dalokat énekeltek, a tüzet körüljárták és szokásban volt a tűz
átugrása is. Ennek általában szerencsehozó erőt tulajdonítottak.
Időjárási, éghajlati okokkal magyarázható, hogy Szent Iván éjjelének
ünnepe az északi (skandináv és balti) népeknél a mai napig élő, valódi ünnep. A
zord, hűvös éghajlaton az egyébként rövid nyár érkezése igazi öröm az emberek
számára. Ma is ezerszámra lángolnak fel a máglyák Szent Iván éjjelén, általában
valamely magaslaton, hogy minél messzebbre látszódjék. A fiatalok "páfrányvirágot"
keresnek (a hiedelem szerint ezen az egyetlen éjjelen virágzik a páfrány, aki a
virágot megtalálja boldog és gazdag lesz). A János nap mágiájához tartozik az
egészség- bőségvarázslás is. Gyógynövényeket, füveket is szórtak a tűzbe, máshol
a füvekből koszorút fontak, ettől remélték a jószág termékenységét, egészségét.
Az észtek különös jelentőséget tulajdonítottak a János nap hajnalán szedett
harmatnak, ezt életvíznek tartották, ezzel mosták meg a beteg szemet, úgy
tartották, ettől meggyógyul. Szokás volt még a házba nyírfaágat vinni, amely
szintén az ünnep szimbóluma északon.
A csíki székelyeknél az angyalozás szokása járta. A faluban
a házak elé lombokból sátrat emeltek, abban imádkoztak. A falubéli kislányok
csoportosan jártak házról-házra, köszöntő énekeket mondtak, a háziaktól pedig süteményt,
néhány fillért kaptak cserébe.
Július 2.
Sarlós Boldogasszony napja. A katolikus egyház az áldott állapotban
lévő Mária Erzsébetnél tett látogatásáról emlékezik meg ezen a napon.
Boldogasszony a várandós asszonyok, a szegények, a betegek, elesettek védőszentje.
Szokás volt ezen a napon búcsút tartani. Csakúgy mint Péter-Pál napja, ez a nap
is az aratás kezdőnapja. A "sarlós" elnevezés is az aratás hajdanvolt
módjára utal.
A gabona, amiből majd a kenyér készül rendkívül fontos
szerepet töltött (és tölt be ma is) a közösség életében. A bő termés, a sikeres
aratás biztosította, hogy lesz elegendő élelem télre. Az aratásnak is külön
rituáléja volt, a munkát fohászkodással, imádsággal kezdték, a férfiak megemelték
kalapjukat. Az aratóeszközöket a pap megszentelte. Az első learatott kévéből
vett búzaszálakat a jószágnak adták, hogy a betegség elkerülje őket.
Az aratás befejezésekor egy kis darabon meghagyták a gabonát
(talpon hagyták), azt mondták a szegényeknek meg a madaraknak. Az utolsó kévéből
készítették az aratókoszorút, általában a gazdának vagy a földesúrnak. A
legszebb kalászokból fonták, mezei virágokkal, szalagokkal díszítették. A nagy
uradalmakban az aratás befejeztével aratóbálokat rendeztek, a földesúr megvendégelte
az aratókat.
Július 20.
Illés, ószövetségi próféta napja. Időjárási megfigyelések
szerint ezen a napon gyakoriak a viharok. Mennydörgéskor azt mondják, Illés
szekere zörög. (A Szentírás szerint Illés próféta tüzes szekéren ment föl az égbe.)
A mezőn ezen a napon munkatilalom volt, nehogy a villám csapjon valakibe a
szabad ég alatt. Általában féltek ettől a naptól, mert gyakran fordult elő jégverés,
vagy a vihar szétzilálta illetve felgyújtotta a kazlakat.
Július 22.
Mária Magdolna, a bűnös életből megtért asszony napja.
Szeged környékén az asszonyoknak tilos volt a mosás, sütés ezen a napon, és
szokás volt a kislányok hajából egy keveset levágni ekkor, hogy gyorsabban nőjön.
Ha esett az eső, úgy tartották, Mária Magdolna siratja bűneit.
Július 26.
Szent Anna napja, Szűz Mária édesanyjáé. A katolikus
asszonyok hozzá könyörögnek gyermekáldásért.
Augusztus 15.
Nagyboldogasszony napja, legrégibb Mária ünnepünk. Ezen a
napon ünnepli az egyház Mária mennybemenetelét és egyben Magyarország oltalmazóját.
Az ünnep első elnevezései "dormito"- elalvás vagy
"pausatio"- elpihenés utal Szűz Mária halálára. Szent István királyunk
volt az, aki az országot Szűz Mária oltalmába ajánlotta halálos ágyán, mivel
nem volt a trónon utóda (Imre herceg ekkor már halott). Innen az elnevezés is
Regnum Marianum azaz Szűz Mária országa.
Sokfelé búcsúnap. Híres magyar búcsújáró helyek: Andocs, Máriagyűd,
Feldebrő, Csorna, Mátraverebély...
Az ünnep vigíliáját (előestéjét) általában virrasztással töltik
a hívek, Mária énekeket énekelve, imádkozva. Leghíresebb Mária énekünk a körmeneteken
is gyakran hallható Boldogasszony anyánk című dal. Az asszonyok egy jelképes
koporsóba Mária szobrot helyeznek, mellé virágokat, füveket tesznek,
virrasztanak, majd másnap körmenetben viszik a koporsót.
Ezen a napon szokás volt virágot, gyógynövényt szedni, majd
a templomban megszenteltetni, a betegeket aztán ezzel gyógyították, de jutott
belőle a csecsemő bölcsőjébe vagy a halottak koporsójába is. Azt tartották, ha
tűzre dobják a füveket az véd a vihar ellen. A téli holmikat ezen időszakban kitették
a napra, szellőztették, hogy a moly bele ne menjen. Dologtiltó nap is volt, sütni
például nem szabadott, azt tartották a tűz ilyenkor kicsap a kemencéből. Ha szép,
napsütéses volt az idő, az jó szőlő vagy szilvatermést jelentett. Néhol
keresztet vágtak a gyümölcsfába, hogy bő termés legyen.
A szeptember 8-ig tartó időszakot két Boldogasszony közének
nevezték (szeptember 8. Mária nap), és bizonyos munkák szempontjából kiemelt
jelentőségű volt. Úgy vélték, ilyenkor kell ültetni a tyúkokat, hogy jól tojjanak.
A búzát is ekkor szellőztették, hogy ne legyen dohos.
Augusztus 20.
Államalapító Szent István királyunk ünnepe. 1774-ben Mária
Terézia nyilvánította országos ünneppé. Szent István jobbjának tiszteletére
ezen a napon 1818 óta rendeznek körmeneteket. A paraszti életben az aratás lezárása
fűződik ehhez az időszakhoz. Több helyütt a templomban hálát adtak az aratás
sikeres befejezésekor. Az őszi mezőgazdasági munkák megkezdése előtt a faluból általában
a városokba utaztak a gazdák, ahol a télire szükséges vásárlásaikat intézték.
Egyes vidékeken a legszegényebb családnak a módosabbak kenyeret sütöttek ezen a
napon.
Augusztus 24.
Bertalan napja, időjárásjósló nap. Megfigyelések szerint őszkezdő
nap, ekkor vége a kánikulának. A halak már nem nőnek tovább, a szőlőben
elszaporodnak a seregélyek. A Bertalan napi időjárásból az őszi időre következtetnek,
az e napon köpült vajat betegségek gyógyítására használták.