Kecsketejes kókusz-lime szappan

Nyár végére a frissülni vágyóknak.
Kókuszreszelékkel, citrusos illóolajokkal dúsítva.
A zöldcitrom vagy lime illóolaja jó hatással van a zsíros, eltömődött, terhelt bőrtípusra, mitesszerek kitisztítására. A szappanban lévő kubeba és grapefruit illóolaj ugyanezen hatásokat erősíti.

Összetevők: olívaolaj, kecsketej, kókuszolaj, kakaó- és sheavaj, kubeba-, lime- és grapefruit illóolaj, kókuszreszelék

Kecskeségek

Röviden képekben idei nyolc kis kecskénkről.

Egy láda kecske

Betti és Kitti

Rosszcsont

Mindenki nyugodjon meg!

Dió az artista

Kecsketejes virágos szappan

Tavaszt idéző, virágillatot kedvelőknek.
Rendkívül jó bőrtápláló a méhviasznak köszönhetően.
A levendula mellé rózsa és narancs illat társult.

Összetevők: olívaolaj, kecsketej, kókuszolaj, szőlőmagolaj, méhviasz, levendula-, geránium- és narancs illóolaj

Éledő falvak - A tapasztalatok

"A természettudós számára a kecske kérődző állat; a kiránduló szerint mutatós jószág, amint felemeli a fűből harmattól nedves pofáját; a városi gyerek a tejeskávé meg a krémsajt forrását látja benne; a parasztnak azonban ennél sokkal többet és fontosabbat jelent..."

Önellátásra készülőknek, vidékre, falura vonulóknak (köztük mi magunknak is), gyakorlati kérdések feszegetése

Részben önellátó család vagyunk, kis telekkel, föld nélkül, sok állattal, nagy kitartással. Debrecen városától 4 km-re élünk, egy csendes kis zsákutcában.
Mikor ideköltöztünk egy cél volt: a természethez közelebb kerülni. Később ez kiegészült állattartással, konyhakerttel, gyümölcs-szőlő termeléssel és végül, hogy ne csak a belső táplálék legyen tiszta forrásból, kecsketejből kezdtem készíteni szappanokat és természetes alapanyagú testápoló készítményeket (ez egyfajta jövedelmi forrás is, ehhez csatlakozott a sajtkészítés.) A motiváció ez lett: teremteni és nem rombolni!

Két dolog indokolja a váltásunkat, költözésünket falura:
-  A továbblépéshez, fejlődéshez szükséges nagyobb terület
-  Egyre nagyobb a kontraszt a mi otthoni létünk és a városi lét között. (Az, hogy mindennap be kell             kocsikázni a városba, egyre zavaróbb és egyre kiábrándítóbb.)

Ahhoz, hogy egy család a saját részére  meg tudja termelni a napi betevő egy részét 2 ember szükségeltetik: egy férfi és egy  nő. Teljes családot kíván ez a fajta tevékenység. Ezt már látjuk mi is. Az nem működőképes, és nem gazdaságos, ha az egyik fél otthon "önellát", a másik pedig bejár a hivatalba dolgozni. A férfi tevékenységre (nemcsak a  fizikaira) és a női kezekre is szükség van.

Az teljesen világosan látszik, hogy akármilyen mértékű önellátásról legyen szó pénzre, valamilyen jövedelmi forrásra szükség van. (Ezt szerintem nem kell különösebben kifejteni.)
Azt gondolom, hogy ebbe a létformába nagyon könnyen beleilleszthető olyan szakma, mesterség vagy tevékenység, ami zavartalanul engedi, hogy a napi teendőink mellett jövedelemre tegyünk szert. (Én pl.: kecsketejes szappanokat készítek felhasználva a tej egy részét illetve szintén kecsketejből sajtokat és tejtermékeket).

Célszerű inkább kisebb méretekben, de több dologgal foglalkozni, áthidalva ezzel azt a problémát, ha az időjárás közbeszól (mezőgazdaság) vagy jószágaink között akad elhullás.
Ipari termelésről nem is lehet szó, mert nem győzi az ember. Kis tételeknél mindig is jobban oda lehet figyelni a minőségre. Tudod egy kézben tartani a dolgokat, oda tudsz figyelni apróságokra is, még nem vesznek el az "ízek". Ahol átbillen a dolog nagyobb mennyiségbe, az mindig a minőség rovására megy és a történet hirtelen elkezd szólni a pénzről és üzletről kezdünk beszélgetni.

Ha már lesz feleslegünk a megtermelt árunkból ne hanyagoljuk el a termelői piacok jelentőségét. Érdemes ezekre időt szánni. Ma már nagyon sok városban és településen működnek termelői piacok vagy akár Biopiac. A kézműves termékeknél is egyre több lehetőség adódik, hogy piacra vigyük elkészített tárgyainkat. Csak két példa: Hajdú-Biharban KreDenc, Hevesben Veranda néven működnek kézműves alkotó piacok, melyek a megye több száz kézművesének ad bemutatkozási lehetőséget.

Mi az állatok számára szükséges takarmánnyal vagyunk mindig híján. A vásárlást részben ki tudjuk iktatni azzal, hogy a környező területeket kaszáljuk, kaszáltatjuk (ennek kifejezetten örülnek is). Aki szintén nem rendelkezik nagy területtel, annak érdemes körül nézni, mert nagyon sok a megműveletlen terület.

A városban élők a kényelmes életet szeretik  és minden megbántás nélkül kimondható, hogy már vidéken és falun is ez az életszemlélet kezd eluralkodni. Nem gondozzák a kertjüket, nem művelik a földjüket, nem tartanak állatokat. Számomra elképesztő, mikor látom azt, hogy családok élnek úgy, hogy kertjükben egy szál zöldség vagy egy darab gyümölcs sem terem meg, még virág sem dísze a kertnek. A kétkezi munkájuk gyümölcseként nem kerül a konyhaasztalra semmi.  A mai ember számára a legfontosabb a pénz és ennek hozományaként a kényelmes élet, annak minden luxusával.

Azt gondolom, hogy sokkal több emberre, családra volna szükség, akik visszavonulva vidékre valódi termelést folytatnának, ezzel feltámasztva poraiból az elfeledett falusi életet.

Éppen ezért, mi is olyan települést keresünk, ahol nagyobb részt olyan családok élnek, ahol partnereket is találunk a gazdálkodó élethez.
Most is a legnagyobb mértékben keressük a lehetőségét annak, hogy barter kapcsolataink legyenek. Vannak is: tudunk fodrászhoz járni, a sajtért cserébe kapunk kolbászt, a szappanért cserébe kapunk ajándéknak szánt kerámiát és még sorolhatnám.
És ez így működhetne egy önellátó faluban is, a "felesleget" másnak adod, amire pedig szükséged van, azt kapod cserébe.

Önellátásunk megoldásaként és annak támogatásaként mindenképp a közösségi erőt látom. Együtt gondolkozva másokkal, együtt-egyért dolgozni és munkálkodni.
Ez megvalósítható úgyis, hogy első fecskepárként letelepedünk egy általunk szimpatikusnak vélt faluban és hozzánk hasonlóan, remélhetőleg további családok is csatlakoznak.
Vagy olyan vidéki, falusi környezetet kell keresni, ahol már letelepedtek hozzánk hasonló gondolkodású, és tevékenykedő családok.

Sok kérdés felmerül ezek kapcsán. Hova fogjuk járatni a gyereket óvodába, iskolába? Mi lesz az idős szülővel, aki nem hajlandó veled költözni? Valóban működőképes ez az önellátásra való törekvés?


Motivációk:
Az alapvető zöldség-gyümölcs, fűszer-gyógynövényeket meg tudod termelni és e mellett a húsfogyasztásról is gondoskodsz az állattartással. A családod természetes, egészséges ételeket tud fogyasztani. Te magad tudsz erre felügyelni és Te magad tudod ezeket elkészíteni.
Fizikai erőnléted javul. A jó levegő, mozgás hozzájárul az egészséges szervezet működéséhez.
Le tudod csökkenteni a stresszel járó tevékenységeket (órákat autóban ülni, várakozni a hipermarketekben és sorolhatnám.)
Olyan tevékenységekkel, mesterségekkel ami néphagyományunk szerves része a szellemi kultúrádat is gazdagítod, amit tovább is tudsz örökíteni.


Érzelmi motivációk:

Mikor visszatérsz abba a természet adta rendbe, amiben egykor élt az ember, végtelen nyugalom és békesség fog eltölteni.
Az érzékszerveid újra életre kelnek: javul a látásod, a hallásod, a szaglásod. Mikor együtt lüktetsz a természettel a szél érintéséből is tudod majd, hogy vihar közeledik-e.

Észre fogod venni, hogy gyermeked szimbiózisba kerül a környezetével. Elhagyja a boltban vásárolt drága játékait és egy bottal vagy egy marék kaviccsal is eljátszik órákig.
Ölébe kapja hol az egyik állatot, hol a másikat és kacagva játszik velük.
A gyermeknek meg lesz a lehetősége arra, hogy teljes érzelmi-szellemi gazdagságban érje el a felnőttkort.

Megtanulod, hogyan élj együtt a földdel. Örülsz majd az esőnek is és a hideg téli napoknak is. A körforgás része leszel, amit a maga valóságának is meg tudsz élni.
Megismered és tiszteled majd  az állataidat, akikben nem csak a élelemforrásodat fogod látni. Kialakul a felelősségérzeted irántuk is...

...és mikor a vadlibák esténként a fejed fölött elrepülnek, előbb-utóbb könnyes szemmel ki fogod mondani: "Istenem, hálát adok neked azért, hogy mind ennek részese lehetek!"

Mi most elindulunk, hogy helyet keresve megtaláljuk azt, amiből egykor mi is kiszakadtunk. 

Éledő falvak

"Költözzünk el!"- szoktuk egymásnak mondani.  Itt élünk 10 éve a várostól 4 km-re. Mások számára már ez is a világvégének számít, de mi úgy érezzük, hogy csak a peremén vagyunk annak, ami a lelkünkben van.
Szeretjük a környezetünket, de mégis elvágyódunk innen. Még természethez közelibb, nomádabb életet szeretnénk. Az embernek természetéből fakad, hogy egyszer csak visszakívánja azt, amiből kiszakadt.
Időnként nézelődünk, latolgatunk, lépni még sem lépünk.
Mire várunk?....

Szívet melengető rácsodálkozással nézegettem az "Éledő falvak" honlapot.
Ajánlom azoknak is, akik nem költözési szándékkal nézelődnek. Gyönyörű falvak, vidéki települések léteznek kis hazánkban.

Egy kép az Éledő falvak oldaláról:

http://www.eledofalvak.hu/

B.Ú.É.K.

HITET. SZERETETET. BÉKESSÉGET.

B.Ú.É.K.

Adventi üzenetek

Boros Gergely: Bölcsek 

Kelet mágusai

tényleg bölcsek voltak,

Jézus jászolához

örömmel indultak.

Ma is az a világ

legbölcsebb embere,

ki felkeresi Őt

s együtt marad Vele.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

"Az életünk akkor igazán karácsonyos élet, amikor nem egy napba,

 nem néhány órába sűrítjük bele, hanem áthatja egész életünket, mind a 365 napunkat; akkor igaz, 

ha tudatosan vagy talán nem is egészen tudatosan ott él a szívünk mélyén: 

az Isten szeretet! Isten az Ő egyszülött Fiát azért adta,

 hogy megtanuljuk tőle viszontszeretni Istent embertársainkon keresztül -

 és ez a szeretet ne egy gyertyagyújtásig tartson csupán."

 (Gyökössy Endre)

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Wass Albert Karácsonyi mese c. novellarészletével:

Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng. 
Mi gyermekek a mennyezetig érő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan és izgalomtól elmeredt szemmel, és sóvár pillantásokat vetve a karácsonyfa alatt fölhalmozott ajándékokra, hűségesen elénekeltük a Mennyből az angyal összes verseit. Ének után apám fölolvasta a betlehemi csillag történetét a Bibliából, elmondtuk közösen a karácsonyi imádságot, s azzal nekiestünk a játékoknak, akár karámba szorított birkanyájnak az éhes farkascsorda.
Kis idő múltával nagyapánk megszólalt ott a kandalló mellett a maga érdes vénember-hangján:
– Aztán tudjátok-é – kérdezte –, hogy miképpen keletkezett tulajdonképpen a karácsony?
– Akkor született a Jézus Krisztus – felelte Margit húgom okosan, új babaháza előtt térdepelve, s nagyapánk bólintott rá.
– Ez igaz – mondta –, mert hogy ő volt az Úristen legnagyobb karácsonyi ajándéka az emberi világ számára. De maga a karácsony már régen megvolt akkor. Ha ideültök mellém a tűzhöz, elmondom, hogyan keletkezett.
Köréje gyűltünk a szőnyegre, mindegyikünk valami új játékot cipelve magával, s figyelmesen lestük a száját, mert nagyapánk nagyon szép és érdekes meséket tudott ám.
– Hát az úgy volt – kezdte el, miután nagyot szippantott a pipájából –, hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokái megépítették volt a Bábel tornyát, s annak ledőlte után nem tudták megérteni egymást többé, mert az önzés összezavarta a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön. Aki nem volt olyan ügyes, mint a szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a másiknak szebb háza van. Aki rest volt megművelni a földjét, az irigyelte azt, akinek szebb búzája termett, s mikor az irigykedés már igen-igen elhatalmasodott az embereken, akkor megszületett belőle a gonoszság. A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a kéregető rágyújtotta jótevőjére a házat. Addig-addig, hogy egy napon aztán az Úristen odafönt az égben megsokallotta az emberek gonoszságát, s rájok szabadította a sötétséget és a hideget.
A nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, s a rablógyilkos számára nem termett többé semmi az elrablott földön. Nagy fázás, éhezés és pusztulás következett ebből az egész emberi világra. Mikor pedig már közeledett erősen az idő, amikor minden emberi életnek el kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a Világosságot, és ezt mondta neki: „Erigyj le, hű szolgám, s nézz körül a földön, melyet gonoszsága miatt pusztulásra ítéltem. Vizsgálj meg minden embert, asszonyt és gyermeket, s akiben még megtalálod egy csöpp kis nyomát a jóságnak, annak gyújtsál gyertyát a szívében. Én pedig majd az utolsó előtti napon alánézek a földre, s ha csak egy kicsike világosságot is látok rajta, megkönyörülök az emberi világon, s megváltoztatom az ítéletet, amit kiróttam rája.”
Ezt mondta az Úristen, s a Világosság angyala alászállott a földre, hogy teljesítse a parancsot.
A föld sötét volt és hideg. Mint a csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan. Az emberek tapogatódzva jártak az utcákon, s akinek még volt egy darabka száraz, fagyott kenyere, az elbújt vele a pincék mélyére, hogy ne kelljen megossza mással. Egy birkabőr bundáért meggyilkolta apját a fiú, s akinek még tűz égett a kemencéjében, az fegyverrel őrizte szobája melegét a megfagyóktól. Az angyal nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi világot, mert nem talált benne sehol egy fikarcnyi jóságot sem.
Lassanként kiért a városból, s ahogy a dűlőúton haladt fölfele a hegyek irányába, egyszerre csak összetalálkozott a sötétben egy emberrel, aki egy döntött fát vonszolt magával kínlódva. Kiéhezett, sovány ember volt, s csak szakadt rongyok borították a testét, de mégis húzta, vonszolta magával a terhet, bár majdnem összeroskadt a gyöngeségtől. „Minek kínlódsz ezzel a fával? – kérdezte meg az angyal. – Hiszen ha tüzet gyújtanál belőle magadnak itt, ahol állsz, megmelegedhetnél mellette.”
„Jaj, lelkem, nem tehetem én azt – felelte az ember. – Asszonyom s kicsi fiacskám van otthon, kik fagynak meg, s olyan gyöngék már, hogy idáig nem jöhetnének el. Haza kell vigyem nekik ezt a fát, ha bele is pusztulok.” Az angyal megsajnálta az embert, és segített neki a fával, s mivel az angyaloknak csodálatos nagy erejük van, egyszerre csak odaértek vele a sárból rakott kunyhóhoz, ahol a szegény ember élt.
Az ember tüzet rakott a kemencében, s egyszeriben meleg lett tőle a kicsi ház, s míg egy sápadtra éhezett asszony s egy didergő kisfiú odahúzódtak a tűz mellé melegedni, az angyal meggyújtott egy gyertyát az ember szívében, mert jóságot talált abban.
„Édesanyám, éhes vagyok...” – nyöszörögte a gyermek, s az asszony benyúlt a rongyai közé, elővett egy darab száraz kenyeret, letörte az egyik sarkát, s odanyújtotta a gyermeknek. „Miért nem eszed meg magad a többit? – kérdezte az angyal. – Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz.” „Az nem baj, ha én meghalok – felelte az asszony –, csak legyen, mit egyék a kicsi fiam.” S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, és odahelyezte az asszony szívébe.
A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyér sarkából, aztán megszólalt: „Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársamat a szomszédból? Ők is éhesek, s nincs tűz a házukban. Megosztanám velük ezt a kis kenyeret meg a helyet a tűznél!” Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is, és odaadta a kisfiúnak, aki boldogan szaladt ki a gyertyával a sötét éjszakába, hogy fénye mellett odavezesse kis társait a tűzhöz és a kenyérhez.
S pontosan ekkor érkezett el az utolsó előtti nap, és az Úristen alánézett a földre, s a nagy-nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot. És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszüntette a sötétséget, visszaparancsolta a napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak.
S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennük lévő rosszat.
– Ez a karácsony igazi meséje – fejezte be nagyapánk ott a kandalló mellett azon a régi-régi karácsonyestén –, én pedig azért mondottam el nektek, gyerekek, hogy megjegyezzétek jól, és emlékezzetek reá. Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezdi a Bábel tornyát, melyben egyik ember nem értheti meg a másikat, jelszavakból, hamisságokból, elfogultságokból és előítéletekből, s jönni fog hamarosan az irigység is, a rosszindulat, meg a gonoszság, melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli majd az embert. Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a földön, s ha a nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom, hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égő gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól.
(Karácsonyi üzenetek)

Áldott, békés, örömteli ünnepeket kívánok mindenkinek!